Időjárás
Ciarán vihar: ötre emelkedett a halálos áldozatok száma Olaszországban
A tűzoltók beavatkozására több mint ezer helyszínen volt szükség, mintegy 40 ezren maradtak áram nélkül.
2023.11.03 12:13MTIÖtre emelkedett azoknak a száma, akik a rendkívül heves Ciarán szélviharban veszítették életüket a közép-olaszországi Toszkána tartományban - közölték a helyi hatóságok pénteken.
Eugenio Giani tartományi elnök elmondta, hogy két ember meghalt a Firenzétől mintegy 25 kilométerre északnyugatra fekvő Montemurlo településen, ahol egy folyó kiáradt. Egy harmadik a toszkán tengerparton fekvő Rosignanóban halt meg. Egy idős házaspár akkor veszítette életét, amikor járművük alatt beomlott egy híd, és egy folyóvá duzzadt patak magával sodorta őket. Az áldozatok mind idős személyek.
"Soha nem tapasztaltuk, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi eső esett volna" - írta Giani az X közösségi médiaplatformon. A tűzoltók beavatkozására több mint ezer helyszínen volt szükség, mintegy 40 ezren maradtak áram nélkül. Az Arno-folyó Firenzében péntek délben tetőzött.
Megfigyelés alatt tartják Észak-Olaszország összes folyóját. Milánóban attól tartanak, hogy az utóbbi napokban már megáradt Seveso és Lambro ismét kilép a medréből.
Livorno toszkánai kikötővárosban lezárták a tengerpartot az óránkénti 120 kilométeres erősségű szél miatt. A szomszédos Liguria tartományban hat méternél magasabb hullámokat mértek.
Az előrejelzések szerint az eső és az erős szél Olaszország déli része felé tart. Molise tartományban, Campobasso térségében a heves szél már ledöntötte egy iskola tornatermének falát. A vihar az ország több részén fennakadást okoz a közúti és vasúti közlekedésben.
⚡🇮🇹 #Italy - More Videos of major Flooding in North Italy.#Toscana #Tuscany #Pisa #WeatherAlert #StormCiaran pic.twitter.com/TyMMjdbwK9
— X News Monitor (@xNewsMonitor) November 3, 2023
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06